"- Ma este beteljesedik. Harry megprödült a tengelye körül. Trelawney megszeült tagokkal, mozdulatlanul ült a székében; szája félig nyitva volt, szeme üvegesen meredt a semmibe. - Te-tessék? - dadogta Harry. A jósnö nem felelt, csak a szeme fordult az ég felé; mintha valamiféle merevgörcsroham tört volna rá. Harrynek átfutott az agyán, hogy talán jobb lesz, ha elszalad a gyengélkedöre, és segítséget hív. Ekkor azonban Trelawney újra megszólalt - ugyanazon az éles, rekedtes hangon, mint elötte: - A Sötét Nagyúr most erötlen s magányos. Hívei elfordultak töle. Szolgája tizenkét éve rabságban senyved. Ma este, még éjfél elött, a szolga kiszabadul, és visszatér urához. Segítéségvel a Sötét Nagyúr eröre kap, s hatalma rettentöbb lesz, mint valaha. Ma este... éjfél elött... a szolga... visszatér urához... Trelawney feje ernyedten elörebukott. Egy pillanatig csend volt, majd a tanárnö nyögött egyet, és felkapta a fejét. - Oh, bocsáss meg - szólt álomittas hangon. - Tudod, a nagy meleg... Úgy látszik, elbóbiskoltam... Harry még mindig dermedten állt. - Valami baj van, kedvesem? - Az elöbb... a tanárnö azt mondta, hogy... hogy a Sötét Nagyúr visszanyeri a hatalmát... hogy a szolgája visszatér hozzá... Trelawney megütközve nézett rá. - A Sötét Nagyúr? Tudodki? Ejnye, kedves fiam, ilyesmivel nem szabad tréfálni... még hogy visszanyeri a hatalmát... - De a tanárnö mondta! Hogy a Sötét Nagyúr... - Úgy látom, te is elaludtál! - vágott a szavamba Trelawney. - Álmomban sem jutna eszembe ilyen tökéletes képtelenséget jövendölni!"
Azkabani Fogoly, 198. oldal, Trelawney, Harry |