'Szeretlek...még találkozunk....APA...'

Lorena...Csak egy név a sok közül.Egy név,mely egykor oly sokat jelentett...az életemet.Kira...egy újabb név,melynek viselõjéért az életemet adtam volna.De nem tehettem,nem volt rá lehetõségem.Ha visszaforgathatám az idõ kerekét...Ha megtehetném,visszarepülnék egészen a Roxfort utolsó évének végéig.Akkor kellett döntenem,s én rossz döntést hoztam.Dumbledore oldalára,a jó oldalra kellett volna állnom.De nem tettem...A James iránt érzett gyûlletem letérített a helyes útról.A Sötét Nagyúr szolgálatába álltam,s vártam..Vártam arra a percre amikor szemtõl-szemben állhatok Jamesszel,s végre megölhetem.Nem tudtam,ha újra találkoznék Dumbledore-ral mit mondana.Hisz az iskolaévek alatt mindig oltalmzott,és én hogy hálálom meg?Hátba támadom.De nem érdekelt...csak a bosszú érdekelt.

Halálfalóként sok mindent átéltem.Raboltunk,fosztogattunk,gyilkoltuk az embereket halomszámra.Nem számított hogy mugli vagy máus,férfi vagy védtelen nõ,felnõtt vagy ártatlan gyerek.Mind,mind a Sötét Nagyúr áldozata lett.

Egyszer tõrbe csaltunk és foglyul ejtettünk egy csapat aurort,hogy aztán magkínozzuk és megöljük õket.Egyik éjszaka õrködés közben megakadt a szemem egy remegõ pokrócon.Közelebb mentem,s egy fiatal nõt találtam alatta.Látszott rajta,hogy csontjáig hatol a hideg.Nem tudom mi volt velem,ahelyett hogy otthagytam volna ráterítettem a köpenyemet.Ekkor rám emelte tkintetét.Azok a kék szemek....soha nem felejtem el õket.Ahogy a szemébe néztem nem láttam benne félelmet.Olyan átható takintettel nézett rám...Óráknak tûnõ másodperceken keresztül néztünk egymás szemébe.

-Az apám soha nem fogja feladni a harcot!Soha!És én sem!Meg fogok szökni innen és egyszer a harcmezõn fogunk találkozni,szemtõl-szemben!

Egész nap õ járt a fejemben.A kék szemei,a harciassága...Éjszaka megint meglátogattam.Vittem neki egy kis ételt és vizet.Több napja nem evett ezért hamar megette azt a pár falatot.

Azt mondta még legalább egy hétig,de valószínûleg tovább.Még nem kaptunk utasítást a Nagyúrtól.Ettõl fogva minden nap elmentem hozzá.Egyre többet beszélgettünk,volt hogy meg is nevettettem.Varázslatos volt a mosolya...A búcsú napról-napra fájdalmasabbá vált,de mindig megígértem neki hogy másnap is eljövök,s ettõl kicsit jobb kedve lett.Egyik éjszaka amikor már mentem volna,megfogta a kezem és megölelt.Én nem bírtam tovább és megcsókoltam...Õ nem ellenkezett,tovább ölelt engem.Azt a pillanatot soha nem felejtem el...Perceken keresztül álltunk így.Már ébredeztek a többiek,ezért mennem kellett.Mikor hátrafordultam láttam hogy rám mosolyog....Nagyon boldog voltam akkor...

Éjszaka korábban mentem,hogy több idõm legyen.Amint elmondtam neki a rossz hírt,behunyta a szemét.Láttam rajta,hogy nagyon fél a haláltól.Odamentem hozzá és megöleltem.

Vedd fel ezeket-mutattam a fekete ruhákra amiket hoztam.-Az egyetlen kijárat a nagykapu.Egy õr áll "csak" ott,a barátom.Amíg én elvonom a figyelmét,Te kiosonsz mögötte amilyen halkan és óvatosan csak tudsz!

Elkezdtünk beszélgetni.Úgy próbáltam állni,hogy neki háttal kelljen állnia a kapu másik felének.Annyira belejött a beszélgetésbe,hogy nem is igazán figyelt mi történik körülötte,s így Õ minden gond nélkül el tudott osonni a háta mögött,a szabadság felé...Még hátrafordult,s küldött nekem egy csókot,ám aztán elnyelte a sötétség...

Másnap reggel,sõt még délben sem tûnt fel senkinenek,hogy egy fogoly megszökött.Borzalmas volt a kivégzés...Ahogy néztem hogy halnak meg sorban ezek az emberek,akik talán csak a családjukat akarták védeni...Kezdtem rájönni,hogy nem itt van a helyem...Nem a jó oldalon állok...

Azonnal felismertem a hangját.Õ volt az...Elõször nem mondtam neki semmit csak megcsókoltam.

Lorena...csodálatos név!Olyannyira,hogy a vezetéknévre nem is figyeltem.Csak késõbb jutott eszembe,amikor végiggondoltam a történteket.Dumbledore....nem...az nem lehet....Biztos nem is olyan ritka a Dumbledore név...Biztos minden második embert így hívnak....Igen...Egész biztosan!

A nappaliban vártunk az rá.Azok a percek hosszú órákak tûntek.Az ajtó egyszercsak feltárult,s belépett rajta....Albus Dumbledore.Félhold szemüvege mögül pillantását rögtön rám szegezte.

Lorenán látszott,hogy nem érti honnan ismer engem az apja,de egy szó nélkül kiment.Hát itt a pillanat....szemtõl-szemben álltunk....

Több órán át beszélgettünk.Elmondtam neki mindent...Hogy mit miért tettem és kértem hogy bocsásson meg,amiért azon a napon rossz döntést hoztam.Õ csak elmosolyodott és ennyit mondott:

Nem kellett gyõzködnöm.Megbízot bennem...ahogy mindig.Attól a naptól kezdve kémkedtem a jó oldalnak...

Egyre kevesebbszer mentem a halálfalók gyûléseire,tivornyázásaira,s egyre több idõt töltöttem a családommal.Ott voltam amikor Kira elõször járt,amikor kimondta az elsõ szavát...Szeretõ feleségem volt és egy csodás kislányom,akit egy napon majd megtaníthatok mindenre!És egyszer majd azt mondhatom: 'Az én lányom!Hát nem csodálatos?'A lányom...Ha valaki évekkel ezelõtt azt mondja nekem hogy egyszer lányom lesz biztos kinevetem....

Egyre többször kerültem a lebukás szélére.Mindig csak egy hajszál választott el tõle.Egyik nap nem voltam eléggé óvatos.Már majdnem az ajtónk elõtt álltam amikor rájöttem hogy valaki követ.Megálltam.Nem tudtam mit csináljak...Hirtelen megfordultam,s elindultam az ellenkezõ irányba.De már késõn.....Egy újabb hiba...már TUDTA hol lakom....Hazasiettem Lorenához,s megmondtam neki,hogy ne engedjen be senkit,még az ismerõsöket se!Egy jelszóban állapodtunk meg,s ha visszajövök tudni fogja hogy tényleg én vagyok az.Én Dumbledorehoz siettem,s elmondtam neki hogy biztonságba kell helyeznünk õket.Ha ideges voltam mindig a jegygyûrûmet forgattam.Most azonban nem volt az ujjamon....Várjunk csak.....Kezet ráztam a gyûlés végén a Nagyúrral....Biztosan akkor hagy....Most kaptam csak észbe!Ha valaki ezt mutatja meg Lorenának az én nevemben.....Rohantunk vissza a házba Dumbledorral,de már késõn...Az ajtót nyitva találtuk.Felkészültünk a legrosszabra....de senkit nem találtunk a házban.Ellenben a gyûrûmet megtaláltam.Ahogy megérintettem éreztem hogy a lábam alól kicsúszik a talaj,s egy pillanat múlva már egy sötét réten találtam magam...egy zsupszkulcs volt...Amint földre érkeztem rögtön eltalált egy átok,s én mozdulatlan lettem.Amennyire tudtam jobbra majd balre néztem,s észrevettem hogy fekete ruhás alakok vesznek körbe...a halálfalók....Amint megálltak az egyikük mögül kilépett maga Voldemort Nagyúr.

-Üdvözöllek Perselus!-mondta nevetve-Azt hitted nem tudom hogy elárulsz?Azt hitted nem derül ki?Tévedtél....Most pedig mondd el mit árultál el Dumbledorenak a terveimbõl!

Amint ezt mondta a halálfalók közül elõrángatta Lorenát és a lányomat.

Lorena megvédte Kirát ezért csak õt találta el az átok.Látszott rajta hogy rettenetesen szenved,de mégsem kiáltott.Rám nézett...könnycseppek gördültek végig az arcán.

Nagy megkönnyebbülésemre Voldemort leengedte végre a pálcáját,s Lorena megtörten rogyott a földre.Õ csak nevetett....

Lorenáék felé fordult.Tudtam mi fog következni...Lorena is tudta..Rám nézett,s azt tátogta:SZERETLEK!Szemembõl hatalmas könnycsapp gördült le...SZERETLEK mondtam én is.Hát ennyi jutott nekünk...alig másfél év....Rövid idõ,alig másfél év,de ez volt életem legszebb és legboldogabb másfél éve.Visszaemlékeztem hogyan ismerkedtünk meg,az elsõ csókra,Kira születésére.....gondolataimból a Sötét Nagyúr zökkentett ki.

Várjunk csak?Miért öljem meg õket én?-rám szegezte pálcáját és ezt mondta:IMPERIO!

Egy óráig sem ért el semmit..Nem tudta rám kényszeríteni az akaratát.De sajnos már nem bírtam tovább...rettenetesen elfáradtam.Felemeltem a pálcámat,s rájuk szegeztem.Kira rám mutatott s mondott egy szót az anyjának amit soha nem fogok elfelejteni: 'APA!'. Lorena rámmosolygott ugyanúgy ,mint legelõször....ugyanolyan boldogan...'Még találkozunk...' -suttogta.S én kimondtam a két legborzasztóbb szót....zöld fény villant és Õk mosollyal az arcukon a földre rogytak,s nem mozdultak többé....

-Nem öllek meg Perselus...még nem...egyenlõre ennyi elég volt....-mondta ördögi kacajt hallatva s a halálfalókkal együtt dehoppanált....

Dumbledore....tudhattam volna.Megölelte lányát és unokáját...még egyszer.utoljára.....én közben megpróbáltam elmondani a történteket de csak érthetetlen összevisszaság lett belõle...ám Dumbledore értette mit akarok mondani...tudta mi történt....Soha nem láttam sírni,most azonban jobb arcán kövér könnycsepp gördült végig.......

A temetésen csak mi ketten vettünk részt.Sírjukon nem állt semmi.....nem találtunk megfelelõ szót vagy mondatot,mely megfelelõ emléket állítana számukra.Most már csak a szívünkben élnek tovább...ÖRÖKKÉ.....

Minden nap magam elõtt látom Lorenát,ahogy mosolyog.....hallom utolsó szavait.....hallom Kira utolsó szavát....