Hajnal van. Az ágyamban fekszem, és a vastag, áthatolhatatlan fekete felhõket bámulom. Esik az esõ. Még öt óra, és ismét repülhetek. Ismét repülhetek, hiszen elérkezett az évad záró kviddicsmeccse. A Hollóhát ellen küzdünk. Cho Chang ellen küzdök…

Szívembe erõs fájdalom nyilall. Cho… Akárhányszor eszembe jut az a lány, a gyomrom görcsbe rándul és… és teljesen elszégyellem magamat. Hogy viselkedhettem vele annyira tapintatlanul? Hogy nem vehettem észre, mennyire kíváncsi rám? Ha most visszapörgethetném az idõ kerekét, mindent teljesen másként tennék. Figyelmes lennék vele, vigyáznék, hogy ne bántsam meg semmivel… Szeretem õt, de tudom, hogy õ már soha nem lehet az enyém…

Most már nincs esélyem nála. Hiszen még mindig Michael Corner-rel jár, azzal a sráccal, akivel tavaly év végén jött össze. Már majdnem egy éve együtt vannak, és úgy tûnik, a harmónia teljes kettejük között.

Újabb fájdalom a szívemben… Bár eleinte nem vallottam be magamnak, de nagyon is féltékeny voltam Michael-re. Tavaly, hazafelé a Roxfortból a vonaton úgy éreztem, az érzelmeim elszakadtak Chótól, de a nyár folyamán rá kellett jönnöm, hogy hazugsággal áltatom magamat és a többieket.

Felülök az ágyamban. Ránézek az órámra. A mutató pontosan hetet mutat. Még négy óra… Fölállok, elõkeresem a ruháimat a ládámból. Teljes a csend körülöttem. Még mindenki mélyen alszik. Halkan felöltözöm, magamhoz veszem a Tûzvillámomat és…

Ismét a szívembe nyilall a fájdalom. Sirius… A Tûzvillámot Siriustól kaptam. Maga elé meredve állok az ágyam elõtt, a szemeim üvegesek lesznek. Még mindig nem dolgoztam föl Sirius halálát. Akárhányszor rá gondoltam, a seb a szívemben egyre mélyebb lett. Most is õrá gondolok. A szemem elõtt ismét lepereg Sirius halála. Hallom a fejemben a kétségbeesett kiáltásomat, és Lupin fásult, rekedt hangját: “Semmit se tehetsz, Harry… Semmit… Elment.” A szavak egy-egy jeges tõrként hatolnak be a szívem legmélyébe. Érzem, hogy a szemem benedvesedik, gyorsan megtörlöm hát…

Keserûen elfordítom a fejemet, és ügyelve arra, hogy ne csapjak zajt, elhagyom a hatodéves fiúk hálótermét. Mikor belépek a klubhelyiségbe, még teljesen üres. Leülök hát a kandalló elõtti fotelek egyikébe. Belenézek a vidáman lobogó lángokba, és megjelenik elõttem egy kép. Alig másfél éve ugyanitt ültem, és Siriusszal beszélgettem. Istenem, akkor még az volt a legnagyobb gondom, hogy nem tudtam, hol van Hagrid. Keserû mosoly húz át az arcomon. Soha nem gondoltam, volna, hogy egyszer még úgy ülök bele ebbe a székbe, hogy közben Sirius kegyetlen halálán merengek.

Ekkor feltûnik a lépcsõ alján Ron. Kezében erõsen markolja a seprûjét. Odalép hozzám.

- Lemegyünk reggelizni? – kérdezi.

Lassan ránézek az órámra. Már háromnegyed nyolc van. Még három óra, és tizenöt perc… Bólintok, majd fölállok. A seprût a vállamra fektetem, és elindulok a portrélyuk felé.

Ron nem tart velem. Csak áll egy helyben, a fotel mellett, amelyben ültem, és mikor hátrafordulok, aggódó hangon megkérdezi:

- Minden rendben van, Harry? Olyan furcsának tûnsz ma reggel.

Bólintok.

- Minden rendben van – a szavak furcsán halkan szaladnak ki a számon.

Dehogy van minden rendben! Semmi sincs rendben! Agyam két dolog körül forog: Cho és Sirius körül. Így nem tudok játszani. Képtelenség… Ha nem koncentrálok kellõképpen, elveszitjük a meccset.

Én vagyok a csapatkapitány. Mindenért rám hárul a felelõsség. Nekem kell példát mutatnom a csapatnak. Ha én szomorú vagyok, õk is szomorúak… Ha én nem koncentrálok, õk sem koncentrálnak…

Ismét bólintok, hogy megerõsítsem a szavamat.

Kettesben indulunk el a nagyterem felé. Mikor belépünk, még szinte teljesen üres. Rendesen körülnézni sincs idõn, a már megszokott, vontatott hangot ismét meghallom. A szavak úgy hatolnak az agyamba, hogy azt hiszem, mindjárt szétrobban.

- Készülj fel a kudarcra Potter! – a hang felé fordulok, és Draco Malfoyt pillantom meg.

A mardekárosok asztalánál ül. A megszokott társasága ismét ott van mellette. Crak, Mostro és Pansy Parkinson. Ki nem állhatom õket.

- A Hollóháttal szemben semmi esélyed – Malfoy még csak most kezd belelendülni a szövegelésbe. – Chang úgy is elõbb kapja el a cikeszt.

Megdermedek. Az utolsó mondata furcsán csengett. A hangja arról árulkodott, mintha tudná, mit érzek Cho iránt. Kimérve nézek rá.

- Nem tudom, mibõl gondolod – felelem nyugodt hangon.

Alig tudom fékezni magamat. Legszívesebben rárontanék arra a marhára, és addig verném, amíg a gyengélkedõben nem kötne ki.

- Vannak, dolgok, amiket tudok, Potter – feleli Malfoy.

Furcsán méreget engem.

Ron is engem bámul. Látom, amint arcára kiül a nem értés jele.

- Chang bármilyen béna fogó is, ellened nyerni fog. Bizonyos okokból kifolyólag…

Malfoy hirtelen elhallgat, és az ajtó felé néz. Én is arra fordulok. Hirtelen megpillantottam Andrew Taylor professzort, a pót-bájitaltan tanárunkat. Ha õ itt van, az annyit jelent, hogy Piton megint küldetésen van.

- Mit keres maga itt? – kérdezi hirtelen Malfoy. Hangján tisztán hallatszik a felsõbbrendûség érzése.

- Piton professzornak sajnos rövid idõre el kellett mennie – válaszolja nyugodt hangon a professzor.

Odalép hozzám, és kissé megszorítja a karomat.

- Minden rendben van, Harry? – kérdezi tõlem azon a hangján, mely még akkor is képes megnyugtatni, ha nagyon ideges vagyok.

Fölnézek Taylor kedves, mogyoróbarna szemeibe. Bólintok. Õ visszabiccent és kissé elmosolyodik.

- Sok sikert – mondja.

Elengedi a karomat, biccent Ron felé, és elindul a tanárok asztala felé. Malfoy megvetõen pillant utána.

A professzor rövid, kócos fekete haja vidáman lobog utána. Megvárom, amíg leül az asztalhoz, és maga elé húzza a sütõtökleves kancsót. Ránézek Malfoyra. Engem méreget. Elkapom róla a pillantásomat, és elindulok a Griffendél asztala felé.

Agyamban most már egy harmadik gondolat zakatol: Honnan tudja Malfoy, hogy még mindig szeretem Chót? És mibõl gondolja, hogy nem nyerhetek ellene?

Bár szedtem magamnak a gõzölgõ rántottából, egy falat se megy le a torkomon. Amint Hermione belép a terembe, Malfoy ismét megmozdul. Látom, amint megböki Pansy oldalát, aki, amikor megpillantja Hermionét, hangosan felvihog.

- Egyél – szól rám Hermione, mikor felszegett fejjel leül mellém az asztalhoz. – Szükséged van az energiára.

Megrázom a fejem. Nem energiára, hanem Chóra van szükségem.

Az ajtó felé sandítok. A szívem egyre hevesebben kezd el verni. Cho lép be rajta, oldalán ott virít a beképzelt Michael Corner. Gõzöm sincs, mit eszik benne Cho… Végignézem, amint leül a hollóhátasok asztalához… Õ nem néz rám. Érzem, hogy észrevette, hogy õt bámulom, és látom rajta, hogy kerüli a pillantásomat.

Két és fél órán keresztül a Griffendél asztalánál ülünk. Hermione mindent megtesz, hogy legalább egy falatot belém gyûrjön, de semmi értelme. Nem tudok nyelni. A torkom még hajnalban elszorult. Cho önfeledten nevetgél a barátnõi társaságában. Megpillantom Mariettát. Õ vihogott a legjobban, és közben leplezetlenül engem néz. Biztosra veszem, hogy rólam beszélnek. Chón már rajta van a kviddicstalárja. A kék szín nagyon jól áll neki…

Nem sokkal késõbb ismét ránézek az órámra. Fél tizenegy van. A csapatot kiterelem az öltözõnkbe. Mikor már mindannyian kviddicstalárban vannak, fölállok, és szembe nézek velük. Kinyitom a számat, de egy hang sem jön ki rajta. Csüggedten lehajtom a fejemet. Pár pillanat múlva ismét fölemelem, próbálok beszélni, de… semmi.

Ron hirtelen föláll.

- Mindent megteszünk Harry, nyerni fogunk – mondja bátorítóan.

Ránéz a többiekre, akik igenlõen bólintanak.

- Tudjuk, milyen fontos neked ez a meccs, és hogy nyerni akarsz…

(Dehogy akarok!)

- …és minden erõnket összeszedve küzdeni fogunk.

Dehogy akarok! Nem akarok nyerni. Végre fölfogom Malfoy szavait. Úgy gondolja, hogy inkább lemondok a cikeszrõl, csakhogy boldognak lássam Chót. És mennyire igaza van!

Ekkor azonban meghalljuk Dean Thomas hangját, aki éppen a Hollóhát csapatát mutatja be.

Szótlanul intek a többieknek, akik magukhoz veszik a seprûiket, és követnek engem a pályához. Mikor ismét felhangzik Dean hangja, kirepülünk!

- És most következik a Griffendél csapata! Ronald Weasley, Ginny Weasley, Jack Sloper, Andrew Kirkle! Seamus Finnigan! Parvati Patil! És Harry Potter!

Éreztem, amint pár esõcseppecske átnedvesíti a taláromat. Már csak csöpög az esõ, a felhõ azonban nem akar feloszlani.

Hallom, amint Madam Hooch belefúj a sípjába, és magához inti a kapitányokat. Leszállok melléje. A másik oldalán Cho huppan le a földre. Nem nézek a szemébe, a fejemet lehajtom.

- A csapatkapitányok fogjanak kezet – hallom Madam Hooch hangját.

Fölemelem fejemet és belenézek Cho gyönyörû arcába. Õ furcsán néz vissza rám. Talán vágyakozva…? Bemutatjuk a kézfogást. Éreztem, amint szívem nagyot dobban, amikor hozzáérek Cho meleg kezéhez.

Aztán a lábam közé kapom a seprût, és visszaszállok a többiekhez. A síp ismét megszólal, a labdák pedig szabadon röpködnek.

- Weasley szerzi meg a kvaffot! – hallom Deantõl.

Látom, amint Ginny rásimul a seprûjére, és teljes sebességgel hajt a Hollóhát karikái felé.

Tisztában voltam vele, hogy a cikeszt kéne figyelmem, a szemet azonban nem bírom levenni Chóról, aki éppen Michael-nek integet. Érzem, hogy ismét eluralkodik rajtam a féltékenység. Elfordítom a fejemet, és a másik irányba kezdek repülni. A közönség hirtelen tombolni kezd.

- Tíz nulla a Griffendél javára! – kiáltja Dean.

Ginny felé fordulok, és mosolygok rá. Õ visszamosolyog, és bólint.

Keresni kezdtem a cikeszt. Az elsõ fél órában nem történt semmi, de aztán a hollóhátasok egymás után négy gólt is dobnak. Ron tehetetlenül figyeli legújabb taktikájukat, melyet Cho fejlesztett ki. Kétségbeesetten nézem, amint még öt gólt dobnak.

- Kilencven-tíz a Hollóhát javára! – kiabálja Dean.

Koncentrálnom kell. Muszáj elkapnom a cikeszt. Azonban egy gondolat nem hagy nyugodni. Talán ha lemondanék a cikeszrõl, Cho nem lenne olyan hûvös velem… Tisztában vagyok vele, hogy ezt nem tehetem. Már csak a csapat miatt se… Megérdemlik a kupát, az egész évadban keményen dolgoztak.

Cho töretlenül a pálya fölött repked és a kis aranygolyót keresi. Én is így teszek. Idõközben Seamus-nak sikerült négy gólt dobnia, így az állás kilencven-ötven.

Amikor azonban még fél óra elteltével az állás száznegyven-hatvanra változik, felfedezem a csapatom arcán az elkeseredettséget. Muszáj összeszednem magamat…

A Hollóhát egyik hajtója a mi póznáink felé száguld. Ron keresi a helyes pozíciót. A hajtó dob, és… bemegy.

Ront eltalálta egy gurkó. Jack Sloper küldte felé. Azt hitte, a gurkó majd a hajtót találja el, de az Ront vette célba. Szerencsére semmi komoly baja nem történt, folytathatja a játékot.

A következõ negyedórában egy hollóhátas és két griffendéles gól születik. A közönség tombol. A Mardekár hangosan drukkol a Hollóhátnak. Megpillantom Malfoy arcát, aki kajánul mosolyog rám. Összeszûkítem a szemeimet, és bosszúsan megfordulok. És ekkor megpillantom a cikeszt.

Ott lebeg magasan, a griffendéles karikák felett. Száguldani kezdek felé. Cho közelebb volt hozzá. Megpróbáltam utolérni, újonnan szerzett Nimbusz kétezer-egyese azonban nagyon gyors. Csak nehezen sikerül utolérnem. Fej-fej mellett haladva üldözzük a cikeszt. Oldalra pillantok, és meglátom Cho koncentráló arckifejezését. Felvillant elõttem egy kép, amint megállítom a seprûmet, és hagyom, hogy Cho kapja el a cikeszt. Az arca nagyon boldog és rám mosolyog…

Nem lassítok. Elõrébb dõlök a seprûn, és kezdem lehagyni õt. A cikesz hirtelen irányt vált. Mindketten lefelé repülünk tovább. Pár méter után a cikesz felfelé repül tovább. Mi követjük õt.

Az esõ ismét rákezd, de a szemüvegem szerencsére nem csurom vizes. Amikor elhaladtunk a griffendéles lelátó elõtt Hermione valószínûleg víztaszító-bûbájt küldött rá.

A cikesz még mindig felfelé repül, és úgy tûnik, nem tágít az iránytól. Feltûnik körülöttünk a hollóhátasok két terelõje, akik megállíthatatlanul küldik felém az újabb és újabb gurkókat. Látom, amint Jack és Andrew felénk száguldanak, és próbálják Cho felé ütögetni a labdákat. Legszívesebben rájuk kiabálnék, hogy fejezzék be, ne bántsák õt, de nem tehetem…

A cikesz irányt vált, és harminc-harmincöt méter magasságból száguldani kezd a föld felé. Chóval együtt követem. Alighogy a seprûm irányba áll, Andrew egy gurkót küld Cho felé. A labda szerencsétlenül éri el a lányt. Hátulról meglöki a seprût. Cho elõre bukfencezik és egyenesen belém repül.

Érzem, amint elvesztem az uralmamat a Tûzvillám felett. Kétségbeesésemben elõrekaptam a kezemmel, hogy elérjem az egyetlen dolgot, amibe belekapaszkodhatok – a cikeszt. Az ujjaim összezáródtak, és zuhanni kezdtem a föld felé.

Csak zuhanok és zuhanok… Becsukom a szememet. Nem akarom tudni mikor érem el a földet. Hirtelen lassulni kezdek, valaki furcsa bûbájt küldött rám. Pár másodperc múlva pedig belecsapódok a nedves fûbe. A bordáimba és fejembe éles fájdalom hasít. Érzem, amint a szemüvegem lerepül rólam, és messze elsodródik. Pár másodperc múlva valami nehéz zuhan éppen a mellkasomra. A fájdalom még jobban kínozni kezdett, és hirtelen az egész világ elsötétül elõttem…

~*~

Magamhoz térek. Még mindig a földön fekszek. Körülöttem halálos csend honol. A nehéz valami, ami rám esett, még mindig rajtam van. Hirtelen megmozdul, és a súly egyre kisebb rajtam. De még mindig rajtam van…

Ekkor meghallom Dean Thomas hangját:

- A két fogó kiesett a játékból! Ez annyit jelent, hogy a Hollóhát százötven-nyolcvan arányban megnyerte a meccset! De várjunk… A cikesz eltûnt! Valamelyikük elkapta a cikeszt!

Érzem, hogy összeszoritott tenyeremben valami ficánkol. Elkaptam a cikeszt… Esés közben kinyúltam érte, és elkaptam!

Gyengén kinyitom a szememet. Valaki fölém hajol. Hosszú fekete haja, és ijedt tekintete van… Nem látom tisztán, mert nincs rajtam a szemüveg. Lassan pislogok egyet. Most már tisztább a kép. Felismerem Chót.

- Harry… - suttogja a fülembe. – Jól vagy?

Cho az, aki rajtam fekszik. A jobb karjára támaszkodva hajol fölém. Bal kezét óvatosan a fejem alá süllyeszti, melybe ekkor ismét erõs fájdalom hasít… Szorosan becsukom a szememet. Aztán kinyitom. Cho kisimítja az arcomból az elõre csapódott, nedves hajszálakat, majd közelebb hajol hozzám. A szája csak egy-két centiméterre van a számtól.

A szívem hevesen ver a sajgó bordáim között. Cho is érzi ezt. Én is érzem az õ szívdobogását. Ugyanolyan gyors, mint az enyém.

Lábdobogásokat érzek magam körül, majd hirtelen ricsajban tört ki a közönség. Ismét elsötétedik elõttem minden…

~* VÉGE *~