|
Marlenem - Apa és Fia
2004.03.09. 20:50
Sirius vagyok… Sirius Black. Nem panaszkodhatom. Hatalmas házam van, barátokkal vagyok körülvéve, és itt van mellettem az a fiú, akit a világon a legjobban szeretek: Harry Potter.
Mellette vagyok. A szobájában… Nézem, amint békésen alszik az ágyában. A szemüvege az éjjeliszekrényén fekszik. Most, életemben elõször nézem meg tüzetesebben az arcát. Leülök az ágy szélére, és kisimítom arcából a belelógó hajtincseket. Aztán merengve tovább bámulom õt.
Az orra… a szája… a fülei… a haja… a tekintete… Minden James-é. Csupán a gyönyörû zöld szemei emlékeztetnek Lilyre. Harry minden tekintetben olyan, mint James. Mindenki tudja, hogy az õ fia. Annyira hasonlítanak, hogy az már csodába illõ.
De belülrõl mások. Nagyon mások. James kalandvágyó volt, mindenben a tréfát látta, bármi õrültségbe belement, amit csak kitaláltam. Elsajátítottuk az animágia rejtélyes tudományát, és minden teliholdkor egy vérfarkas társaságában lógtunk meg az iskolából. Éjjelente mindig valamilyen kalandban volt részünk… Nappal pedig ott volt Perselus Piton, akit kedvünkre gúnyolhattunk, és megalázhattunk.
Harry megmozdult az ágyában, és az ajka gyenge mosolyra húzódott.
Nem arról volt szó, hogy Harry teljesen az apja ellentéte, de… sokat aggályoskodik. James sose aggódott. Tudom, hogy így is nagyon hasonlítanak, hiszen Harry is rengeteg, felnõttek számára is nehezen elsajátítható varázslatot képes elvégezni, mint például a Patrónus-bûbájt, és a láthatatlanná tévõ köpenyege alatt mászkál az éjszakák során, na meg ott Draco Malfoy is, akivel örökös összetûzésben van…
Elmerengek…
A roxforti folyosón sétáltunk. James, Remus, Peter és én. Tisztán emlékszem, Remus a bûbájtan könyvét bújta, hogy felkészülhessen az órai munkára. Lenézõen megráztam a fejemet, és James felé fordultam.
- Hol van a mi drága Pitonunk? Nagyon hiányolom magunk mögül.
James megtorpant, a kis Peter pedig beleszaladt. Mindketten megfordultunk. És valóban: Piton nem követett bennünket. James körülnézett a folyosón és hirtelen megindult. Elhaladt Remus mellett, aki összecsukta a könyvét látva, hogy visszafelé megy a folyosón. Követtem õt. Elõször nem tudtam, hová megy, de végül én is megláttam.
Piton az egyik szobor mögül lesett utánunk. Mikor meglátta, hogy James egyenesen felé tart, fölegyenesedett, és zsebébe süllyesztette a kezét, és kihúzta a pálcáját.
- Nahát, nahát – kezdte mézes-mázas hangon James.
Elmosolyodtam, és hátrasandítottam a többiekre. Peter koncentrálva figyelte James-et, Remus viszont ismét a könyvébe temetkezett, és igyekezett úgy tenni, mintha nem is ismerne minket.
- Úgy tûnik, Perseluska ismét szaglászik. Sirius… szerinted nem kéne neki újabb leckét adni?
A mosolyom hirtelen vigyorrá változott. James felé bólintottam. Õ is elvigyorodott. Piton támadóállásba helyezkedett. Meglendítette a pálcáját, de James gyorsabb volt. Kiváló reflexeinek köszönhetõen villámgyorsan kirántotta zsebébõl a pálcáját, és elkiáltotta magát:
- Mandurellimus!
Az átok telibe találta Pitont. A nevetéstõl görnyedezve néztük, amint az orra egy sárgarépa alakját kezdte fölvenni. Az orrához kapott. A gyûlölettõl összeszûkült szemekkel bámult James-re, majd elsietett a gyengélkedõ felé…
Megrezzenek…
Zajt hallok odakintrõl, majd pár pillanat múlva felcsendül anyám portréjának a fülsiketítõ kiabálása:
- MÁR MEGINT ITT VANNAK! PIMASZ MOCSKOK! SZENNYLÁDÁK! ÁRULÓK ÉS ÁRULÓKNAK BECSTELEN KÖLYKEI!
Félek… Nem akarom, hogy Harry fölébredjen. Napok óta nem tud aludni, kész csoda, hogy most nem gyötrik a kegyetlen rémálmai…
Tovább gondolkodok…
Hát igen… Elismerem, tizenöt-tizenhat évesen James tényleg arrogáns és beképzelt volt. Ha most belegondolok, azt kell mondjam, teljesen el volt telve magától. Népszerû volt mind a tanárok, mind a lányok körében… A gúnyneve is csak ennyi volt: “Dumbledore szeme fénye”. Ez nem is volt igazi gúnynév volt, a legtöbben így nevezték õt, amikor róla beszéltek. Csak egy lány volt, aki nem repesett érte: Lily Evans. A lány, aki James-et a leginkább érdekelte. Úgy tûnt, Lilyt azonban minden elõtte eljátszott színjáték, minden kis ajándék és minden felé tett próbálkozása hidegen hagyta.
Na persze… James imádott szerepet játszani. Úgy érezte, a diákok csak õrá kíváncsiak, és ha nem rukkol elõ valamivel, szépen-lassan elfelejtik. A kis ajándékok, amiket Lilynek vett, tényleg csekélységek voltak. Legalábbis az õ szemében. A Potter-család nagyon gazdag volt, James-nek pedig mindene megvolt. A szüleinek nem számított, hogy a fiuk egyszer-egyszer aranyláncra, hatalmas virágcsokorra, illatos gyertyára vagy plüssállatkára költ…
Lilynek viszont nem voltak csekélységek. Úgy érezte, hogy James el akarja kápráztatni õt az ajándékaival, meg akarja mutatni, hogy õ különb, mint Piton, mert ajándékokat vesz neki. Emlékszem, egyszer még a fejéhez is vágta, hogy állandóan felvág a pénzével.
Harry nem ilyen. Inkább visszahúzódik, és szeret kimaradni az összetûzésekbõl. Viszont ha mégis belekeveredik valamibe, akkor kiáll magáért és a barátaiért. Nem költ fölösleges ajándékokra, és inkább rejtegeti a rengeteg pénzt, amit örökölt, minthogy mindenkinek megmutassa, hogy õ a leggazdagabb az iskolában.
Pedig így van. Õ a leggazdagabb. Nehéz elhinni, de még a Malfoyokénál is több pénze van. A kúria, melyben a Malfoy-család el, James számára egy roskatag kulipintyó lenne. Harry el se tudja képzelni, mekkora vagyona van…
Ránézek Harryre. Még mindig nyugodtan alszik. Úgy tûnik, meg se hallotta anyám kiabálását. James is ugyanígy aludt. Nyugodtan, semmitõl se zavartatva. Így, szemüveg nélkül Harry ugyanolyan jóképû, mint amilyen James is volt…
Na igen… James büszke volt magára. Középmagas, vékony alakjára, kócos, mindig össze-vissza álló fekete hajára, vékony orrára, és a lányok által annyira szeretett ajkaira. Egyetlen dolog miatt volt féltékeny rám. A szemeim miatt… Az õ szemei mogyoróbarnák voltak. Szerinte ez túl közönséges és Potter-sarjhoz nem illõ volt. Az én szemeim sötétkékek, melyeket nem is tudom kitõl örököltem. A családban nincs még egy ugyanolyan szemû tag, mint amilyen én vagyok.
Harry arca pont olyan volt, mint James-é. Kivéve persze a szemét. A szeme az anyjáé. A csillogó, zöld szemei mindig is elkápráztattak, mindig Lilyt jutatták az eszembe.
Lily… Ki hitte volna tizenöt éves korunkban, hogy õ és James egyszer össze fognak házasodni? Persze James mindig azt hajtogatta, hogy Lily egyszer még az övé lesz, de egyikünk se hitt neki. Lily gyûlölte James-et. Ha jelen volt, amikor Pitont bántottuk, mindig az õ oldalán állt, és kiállt mellette. Emlékszem, James nem egyszer azzal zsarolta, hogy békén hagyja Pitont, ha õ cserébe randizik vele.
Harry ilyet se tenne soha. Nem lenne képes rá… Soha nem zsarolna meg egy olyan lányt, aki közel áll a szívéhez. James bármire képes volt, hogy elérje a célját. Ez esetben a célja egy randevú volt Lilyvel. Lily persze mindig visszautasította. James nem egyszer meg is jegyezte, hogy nem érti, mit eszik Pitonon, hiszen õ még a sarkáig se ér föl.
Hiszen Piton már akkor is magas, hórihorgas és zsíros hajú volt, aki mindig bunkó módón bánt Lilyvel. Emlékszem, Piton egyszer meghallotta, hogy James éppen a külsejét jellemzi, és odalépett hozzá. Összeszûkítette a szemeit, és lenézett rá. James befejezte a hosszú, fekete zsiros hajról és a kampószerû orról alkotott véleményének kinyilvánítását.
- Vigyázz mit beszélsz Potter, mert különben az apám elintéz téged.
James megfordult és furcsa mosollyal az arcán tüzetesen végigmérte Pitont.
- Úgy látom, igazam volt – jelentette ki.
Peter és én nevettünk, Remusnak csak egy mosolyra futotta. James meggondolatlanul megfogta Piton haját. Csak a hüvelyk és a mutató ujjával csípte meg. Mikor elengedte, beletörölte a kezét a talárjába és elfintorodott.
Piton elkapta a karját és erõsen megszorította. James bátran a szemébe nézett.
- Megversz? – kérdezte furcsa modorral a hangjában.
Piton megcsavarta James karját.
- AU! – James felkiáltott, és a szabad kezét dühödten a magasba lendítve bemosott egyet Pitonnak. Vérezni kezdett az orra
Az arcomon lévõ mosoly leolvadt. Éreztem, hogy ez már túl ment még a mi szélsõséges határainkon is.
Piton ismét összeszûkítette a szemeit, majd elkapta James másik karját is. Rávigyorgott, majd fölhúzta jobb térdét és belerúgott James gyomrába. Gyorsan utána kaptam, nehogy a földre zuhanjon. A folyosón mindenki minket nézett. Piton felegyenesedett, karba tette a kezét, és mosolygott.
- Még mindig azt hiszed, hogy fölveheted velem a versenyt? – kérdezte fölényesen.
Ekkor megjelent a folyosón Lily. Odasietett hozzánk.
- Hagyjátok békén Perselust! – kiáltotta dühösen James-re meredve.
- Tûnj el innen – vetette oda neki Piton.
Lily nem tágított.
- Ne piszkáljátok! – kiabálta.
- Takarodj, te pimasz kis sárvérû – sziszegte Piton.
James kitépte magát a kezeim közül, felegyenesedett, és dühösen Pitonra nézett.
- Ne merd õt még egyszer sárvérûnek nevezni! – kiabálta.
Lily még mindig James-et nézte, de az arckifejezése kissé megváltozott… Már nem volt annyira gyûlölettel teli.
- James… - suttogtam. – Gyere, menjünk…
- Nem! Sirius! Sárvárûnek nevezte Lilyt!
Csak reménykedhettem, hogy nem fordul be a folyosóra egyetlen tanár sem.
- Annak nevezem õt, aminek akarom – mondta kimért hangon Piton.
- Nem! – kiabálta James. – Ha még egyszer az életben bármilyen rossz szót is szólsz Lilyrõl, velem gyûlik meg a bajod!
Pálcát rántott. Elkaptam a karját.
- James. Elég – suttogtam lassan
Húzni kezdtem a folyosón. Minél elõbb el akartam tûnni…
Csattanás… Anyám képe ismét üvöltözik.
- FÉLVÉR A HÁZAMBAN! FÉLFAJ A HÁZAMBAN! TORZSZÜLÖTTEK ÉS ÁRULÓK MINDENHOL! TAKARODJATOK! EL INNEN, MÍG SZÉPEN MONDOM!
Harry megrezzen az ágyában. Gyengén felnyög, és hirtelen megmarkolja a talárujjamat. Arcáról leolvad a gyenge mosoly, és helyét a félelem veszi át. Ismét elõtört a rémálma…
Visszagondolok Lilyre…
Igen… Ez volt az a pillanat, amikor Lilyben megváltozott valami. Elõször nem értette, James miért védte meg. Csak hetedévben derült ki minden.
James akkoriban hatalmas változáson ment keresztül. A Voldemort Nagyúrral folytatott harcban meghalt az apja, és õ egyedül maradt az anyjával. Olyan gyorsan változott meg, hogy megrémített engem. Karácsony elõtt, mikor hazament, még a régi a James volt. Mikor visszatért, már másvalaki állt mellettem. Egy olyan valaki, akit bár még mindig ûz a kalandvágy, de megfontolja a dolgokat, mielõtt cselekszik. Egy olyan valaki, akinek már nem számított a pénz. Egy olyan valaki, aki megtanulta, hogyan kell felelõsségtudónak és nyugodtnak lenni. Bár tisztában voltam vele, hogy James az apja halála miatt változott meg, mind Remusnak, Peternek és még magamnak is azzal magyaráztam a változásokat, hogy kinõtt a fellengzõs korból. Végül is már tizennyolc éves volt.
Lilynek is feltûntek ezek a dolgok. Mikor észrevette, hogy mostanában már nem piszkálja Pitont, sõt, inkább Piton bántotta õt, elõször még meghúzódott, de aztán egyre többször lépett közbe a vitákba, és ekkor már James mellett állt ki. És akkor James végre elárulta neki, hogy miért védte meg azon a napon Pitontól.
Harry ismét megmozdul. Nyögés hagyja el a torkát, amit egy rémült kiáltás kísér: “Ne!” De nem ébred föl. Még erõsebben szorítja a taláromat.
Felmerül bennem a kérdés, hogy Harry vajon akkor is az a szerény, visszafogott, kedves fiú lenne-e, ha a szülei nem haltak volna meg, és ugyanúgy el lett-e volna kényeztetve, mint az apja. Nem tudok rá válaszolni… talán igen… Hiszen mindent félretéve apának és fiának nagyon sok közös tulajdonsága van…
Újabb csattanás… Anyám üvöltése…
- ÉLÕSKÖDÕ PIÓCÁK! HÁZMEGRONTÓ FÉLVÉREK! KI INNEN! KIFELÉ!
Felhangzik Molly Weasley hangja is.
- POFA BE! – kiabálja. – FOGD BE A SZÁDAT, TE VÉN BÁNYARÉM!
Az ajtó felé fordulok.
- SÁRVÉRÛEK MINDENHOL! BESZENNYEZIK A HÁZAMAT! KREACHER! HOL VAN AZ ÉN HÛ HÁZIMANÓM?!
- FOGD BE A SZÁDAT, KÜLÖNBEN A SZEMETESTARTÁLYBAN VÉGZED, TE BÜDÖS BANYA!
Újabb nyögés… Visszafordulok az ágyhoz és megpillantom Harryt. Felül. Erõsen zihál, és folyik róla a veríték…
- Sirius… - suttogja. Erõsebb hang nem jön ki a torkán. – Láttam apámat… - mondja. – És anyámat. Láttam õket veszekedni, majd évek múltán kibékülni… És láttam õket… meghalni… Az egészet láttam…
Megfogom Harry vállait.
- Nyugodj meg – mondom. – Nem akarod elmesélni?
- De…
~* VÉGE *~
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
