"- Ma este beteljesedik.
Harry megprödült a tengelye körül. Trelawney megszeült tagokkal, mozdulatlanul ült a székében; szája félig nyitva volt, szeme üvegesen meredt a semmibe.
- Te-tessék? - dadogta Harry.
A jósnö nem felelt, csak a szeme fordult az ég felé; mintha valamiféle merevgörcsroham tört volna rá. Harrynek átfutott az agyán, hogy talán jobb lesz, ha elszalad a gyengélkedöre, és segítséget hív. Ekkor azonban Trelawney újra megszólalt - ugyanazon az éles, rekedtes hangon, mint elötte:
- A Sötét Nagyúr most erötlen s magányos. Hívei elfordultak töle. Szolgája tizenkét éve rabságban senyved. Ma este, még éjfél elött, a szolga kiszabadul, és visszatér urához. Segítéségvel a Sötét Nagyúr eröre kap, s hatalma rettentöbb lesz, mint valaha. Ma este... éjfél elött... a szolga... visszatér urához...
Trelawney feje ernyedten elörebukott. Egy pillanatig csend volt, majd a tanárnö nyögött egyet, és felkapta a fejét.
- Oh, bocsáss meg - szólt álomittas hangon. - Tudod, a nagy meleg... Úgy látszik, elbóbiskoltam...
Harry még mindig dermedten állt.
- Valami baj van, kedvesem?
- Az elöbb... a tanárnö azt mondta, hogy... hogy a Sötét Nagyúr visszanyeri a hatalmát... hogy a szolgája visszatér hozzá...
Trelawney megütközve nézett rá.
- A Sötét Nagyúr? Tudodki? Ejnye, kedves fiam, ilyesmivel nem szabad tréfálni... még hogy visszanyeri a hatalmát...
- De a tanárnö mondta! Hogy a Sötét Nagyúr...
- Úgy látom, te is elaludtál! - vágott a szavamba Trelawney. - Álmomban sem jutna eszembe ilyen tökéletes képtelenséget jövendölni!"
Azkabani Fogoly, 198. oldal, Trelawney, Harry |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…